Miközben egyre keringenek a hírek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pénzügyi ellehetetlenüléséről, a világhírű intézmény, úgy tűnik, nem lankad a tehetségek kinevelésében és – hogy ezt a csúnya kifejezést használjam – „piacra dobásában”. Hogy kevesebb anyagi befektetéssel hasonló szellemi eredmény lesz-e majd „realizálható”, azt a jövő fogja megmutatni.
Május 6-án az Iparművészeti Múzeum aulájában a zeneszerzés tanszék két végzős növendékének – Ott Rezsőnek és Bella Máténak – a diplomahangversenyén mindenesetre olyan magas színvonalat tapasztalhattunk, amely az elmúlt évek viszonylatában is párját ritkítja. Ott Rezső Vajda János tanítványa volt, Bella Máté Fekete Gyula osztályából került ki. Meglehet, ez az utolsó pillanat, amikor illik is, indokolt is a mesterek szerepéről beszélni. Vajdát is, Feketét is egyazon zeneszerzői „táborba”, a „hagyományos” zenét írók csoportjába szokták sorolni; hogy Ott Rezső zenéje első hallásra közelebbinek tűnik a Vajdáéhoz, mint a Bella Mátéé a Feketééhez, az persze nemcsak a tanár személyiségének a súlyát, hanem a tanítvány egyéniségének az erejét is bizonyíthatja. Kényes téma ez, hisz láttunk már olyan tehetséget, amely mestere árnyékában csak gornyadozott, míg tanárt váltva egyszerre virágozni kezdett…
A május 6-odiki hangverseny arról tanúskodott, hogy mindkét komponista sarjadék ideális tanára mellett nőtt fel a diplomáig. Az est folyamán végig zenét hallottunk, a máskor előforduló kiagyaltság és kényszeredettség ezúttal nyomokban sem volt jelen. A két fiatalember zenei világa valahol 1970 körül kapcsolódik egymáshoz; csak éppen Ott Rezső az ez előtti, Bella Máté az ez utáni európai zenét tartja magára nézve irányadónak. Ott Rezső a hatvanas évek tompított modernizmusát az ötvenes évtized szelíd neoklasszicizmusával ötvözi, és bevallom: számomra rendkívül rokonszenves a francia muzsika áttetszőségéhez, Poulenc fojtottan lüktető, mélabús, moll zenéjéhez való vonzódása. Mind nőikarra, fúvós- és vonósötösre, valamint két hárfára írott Missa Brevise, mind pedig Kürtversenye a klasszikus formákon belül marad, vállalva annak kockázatát is, hogy e formák túlzott tisztelete újból és újból kissé skolasztikusan túlírt szakaszokhoz vezet. Ugyanakkor lenyűgöz Ott Rezső zenéjének elfogulatlan őszintesége, minden spekulativitástól mentes inspiráltsága – azaz: tehetségessége.
Ha szabad beszélnünk egy művészeti egyetemen sztárnövendékekről, akkor a hangverseny másik diplomázó szerzője, Bella Máté esetében ez a kifejezés talán megengedhető. Bellának több darabját is volt már alkalmam korábban hallani; ezek mindig kiemelkedő tehetségéről, gazdag zenei fantáziájáról győztek meg. Az utóbbi években Bella mint színházi zeneszerző is divatba jött, és lám: ötlete, hogy diplomamunkaként Vörösmarty Csongor és Tündéjéből az Éj monológját zenésítse meg, igazi színházi fogantatású gondolat. Ugyanakkor többről is szó van: Vörösmarty veretes szövege a lét kozmikus hiábavalóságáról egyrészt lehetőséget adott Bellának arra, hogy megmutassa: milyen szuverénül tud bánni a hatvanas, hetvenes évek nemzetközi avantgárdjának stiláris eszközeivel. Másfelől a telitalálatként választott dráma-kivágat arra is alkalmat nyújtott, hogy Bella vérbeli dramatikusként, majdani operák reménybeli szerzőjeként is letehesse névjegyét az asztalra. Ez a hangversenypódiumra írott színpadi vízió tudniillik – mint cseppben a tenger – a feszültség felhalmozásának, ökonomikus adagolásának, tovább- és levezetésének is mesteri példája. (Mind a stílusok szabad egymás mellettisége – a „polistilisztika” -, mind pedig a színpadi feszültségteremtés képessége egyébként rokonítja Bellát többek között Alfred Schnittke zenei világával is.) Az ifjú szerző kongeniális partnerének bizonyult a monológot előadó énekes, Philipp György, aki hol falzett-, hol mellregiszterben, hol kontratenor, hol meg tenor (vagy magasbariton) fekvésben, de mindvégig bámulatosan kiegyenlített hangon szólaltatta meg – hibátlan frazírozással és szövegejtéssel – az Éj androgínnak (hímnősnek) elképzelt figuráját. Az éj monológja, Bella Máté diplomamunkája olyan jelentős alkotás, amely követelőn várja hangversenytermi bemutatását. Bella Máté kompozíciójából, Az éj monológjából hallanak részletet; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekarát Serei Zsolt vezényli, a szólista Philipp György.