Fittler Katalin írása

Érdekes műsort kínált a „Danubia + Nemzeti bérlet” második, „gyerekeknek és felnőtteknek” meghirdetett matinékoncertje. Az éjszaka zenéi témakör kimeríthetetlenül gazdag, s ebből sikerült olyan programot összeállítani, amely bármely korosztály érdeklődésére számot tarthatott – annál is inkább, mivel a moderátor Eckhardt Gábor vetített képi illusztrációk gazdag változatosságával színesítette összekötő- illetve átvezető szövegeit. 

Programok tervezése mindig kényes feladat, hiszen voltaképp csak a gyakorlatban vizsgáznak az elképzelések, rendezőelvek. Ezúttal a hangzás-folyam sokkal meggyőzőbb visszaigazolást adott, mint a kinyomtatott program, s ebben része volt az ügyes átvezetéseknek is. 
A Danubia rendszeres hallgatótábora „belakta” a Nemzeti Színház nézőterét, alkalmazkodva az akusztikai környezethez. Ebből következően, élményváró attitűddel érkezik, alacsonyra állítva igényességének a mércéjét. Örül Mozart örökzöldjének, a Kis éji zenének, s talán nem is veszi észre, hogy nem a ténylegesen felcsendülő hangzásnak, hanem az ismert mű újra-élésének. A varázsfuvola két részletét követően szívesen vállalkozik időutazásra, melynek során Muszorgszkij boszorkányszombatjába kap bepillantást (Éj a kopár hegyen). A koncert második részének kiindulópontja ismét Mozart volt: A varázsfuvola nyitánya után az Éj királynője II. felvonásbeli áriáját hallottuk Kolonits Klára tolmácsolásában.

Ezúttal még távolabbi időből érkezett a folytatás: Bella Máté diplomamunkája következett, Az Éj monológja. A legifjabb zeneszerző-nemzedék kiválósága (*1985), a 2010-ben Junior Prima díjas komponista pályakezdésének sajátossága, hogy zenekari művei rendre előadókra találnak. Az Éj monológját több együttes is műsorra tűzte; a diplomakoncerten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekara játszotta, később Gergye Krisztián performanszaként a Fugában került közönség elé, hallhattuk a Korunk Zenéje sorozaton vendégszereplő Savaria Szimfonikus Zenekartól, most pedig az Óbudai Danubia Zenekartól. Az egészen kivételes képességű énekes szólistát igénylő kompozíció népszerűsítésében oroszlánrésze van Philipp Györgynek, aki fantasztikus teljesítménnyel kápráztatja el a hallgatóságot. A szerző az Éjt kétneműként jeleníti meg, ennek megfelelően szólamát speciális hangi adottságokkal rendelkező énekesre bízza, aki egyszemélyben kontratenor, falzett és bariton. Miközben elismeréssel adózunk Philipp Györgynek, a felfokozott figyelem légkörében értő befogadóivá váltunk a kortárs-kompozíciónak. Még az is, aki idegenkedik a legújabb zenei terméstől, kénytelen volt feladni távolságtartását; az érthető szövegmondás önmagában is biztosította a tájékozódást, s nyilvánvalóvá vált: mind a vokális megjelenítés, mind annak atmoszférateremtő zenekari környezete a gondolatiság kifejezését szolgálta. A szokatlan, a különleges ezúttal élménnyé vált! A jelenlévők minden bizonnyal egy életre megtanulták Bella Máté nevét.

Gounod Faustjából a Walpurgis éj látomását követően Mendelssohn Szentivánéji álom-beli Nászindulójával csendült ki műsor.
A Danubia Zenekart rendszeresen vezénylő Silló István szokásosan „lekísérte” a műveket; az összeszokottság sem menti, hogy nincsenek „aktuális”, az ott-és-akkor kialakuló hangzást befolyásolni szándékozó mozdulatai. Mint aki előre tudja, hogy muzsikusai külön inspirálás nélkül is tudásuk legjavát adják. Ez általában így van – ezúttal elsősorban Balog Evelinnek lehetünk hálásak megannyi gyönyörű fuvola-szólójáért. De elkelt volna a fokozott igényesség a Kis éji zenében (kiváltképp a Menuetto trió-szakaszában), és érzékenyebb kíséretet érdemelt volna Kolonits Klára is az Éj királynője két áriájában, amelyeket technikai perfekcióval szólaltatott meg. 

A zenekar számára kétségkívül a Bella-mű volt a kihívás – de magasabb elvárással minden bizonnyal még kidolgozottabb, egyenletesebb színvonalú produkcióra is futotta volna erejükből, tehetségükből. De így is egy változatos, hangulatos hangverseny élményével gazdagították több-generációs hallgatóságukat.