Kortárs zeneszerzői hagyomány

Bella Máté zeneszerzővel Csanda Mária készített interjút

Az idén harmadik alkalommal megrendezett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt nagyzenekari és kamarazenekari művek kategóriájában hirdették meg. A megújult BMC (Budapest Music Center) kitűnő akusztikájú új hangversenytermében hallhatta a közönség a döntőbe került kamarazenére írt műveket szeptember 25-én. Végül „Trance” című darabjáért Bella Máté kapta az első díjat.

 

Az idei versenykiírás Ligeti György zeneszerző személye előtt tiszteleg, aki 90 éve született. Ön hogyan kapcsolódik a zeneszerzőhöz és munkáihoz?

B.M.: A szakdolgozatomat Ligeti György munkásságából írtam: Ligeti György kompozícióinak főbb stílusjegyei az 1960-as években - mivel rendkívüli módon érdekelt, hogyan működnek a darabjai. Számtalan művét elemeztem és idővel realizáltam mind szerkezeti, mind pedig hangszínbeli megoldásait. Nem szeretek általánosításokba bocsátkozni, mert mindig vannak kivételek, de úgy érzem, a 80-as évek generációján ugyanúgy érződik Ligeti György és Kurtág György ujjlenyomata, mint anno a 20-as, 30-as évek magyar zeneszerzés generációén Bartóké és Kodályé. Nem kizárólag közvetlen módon, hanem sokszor közvetve, például úgy, hogy van/volt mi ellen lázadni, és mitől eltérni. A mi generációnk annak a Ligeti és Kurtág nevével fémjelzett zenei hagyománynak örököse, mely Bartók és Kodály életműve mellett nemzetközi szintre emelte a kortárs magyar zeneműveket. A darabom címében jelzett transz egy olyan megváltozott tudatállapotot jelent, melyben az adott személy – egy szertartás vagy rítus segítségével – alkalmassá válik a szellemek sugallatainak felismerésére. A darabomban fontos szerepet kapnak a fodrozódó, visszhang-szerű effektusok, mivel úgy gondoltam Ligeti György szellemi örökségének zenei rejtjele sem lehet más, mint a kompoziciómban megszólaló, konstruált visszhangok.

Milyen stílusjegyek jellemzik a „Trance” című nyertes művet? Számomra nagyon erőteljesnek, karakteresnek tűnt, és népdalszerű elemeket is véltem kihallani a mű vége felé…

B.M.: Az utóbbi időben rendkívüli módon érdekelt, hogyan lehet determinált valamint szabad zenei folyamatokat a folytonosság igényével egymásba szerkeszteni. Fél évig Erasmus ösztöndíjjal Krakkóban tanultam, egyrészt mert a doktori disszertációm témája is a lengyel kortársak zenéje, másrészt mivel szerettem volna jobban megtanulni a lengyel aleatóriát és annak belső mechanizmusait. Jelenlegi darabomban is a metrikus és aleatórikus ötletek egybefűzésével kísérleteztem. Természetesen sok szempontból eltértem a lengyel aleatórikus gondolkodástól, melyet a két lengyel zeneszerző Krzysztof Penderecki és Witold Lutoslawski művei képviselnek. A kompozícióikat elemzve próbáltam részletesebben felfejteni, hogy miként alkalmazták más és más módon az aleatóriát, valamint az aleatóriához való viszonyuk mennyiben különbözött a kor más jelentős szerzőinek – John Cage-nek és Pierre Boulez-nek – gondolkodásmódjától. Próbáltam tetten érni, hogy az aleatórián belüli ismétlődések illetve a tagolás megszerkesztését pontosanmilyen zeneszerzői döntések befolyásolhatják és hogy a hangszínekben történő gondolkodás terén meddig jutottak a francia spektralistákhoz képest (Gérard Grisey, Tristan Murail), valamint mely elemeit használták fel a szerializmusnak.

A darabom végén levő dallam valójában egy Ligeti idézet volt, a szerző Musica Ricercata (1951-1953) című zongoraciklusából. Természetesen nem direkt módon idéztem, hanem előkékkel láttam el Ligeti dallamát, talán ettől hathatott népdalszerűnek. Mindenesetre fontos volt, hogy ebből a fajta révületből - mely a darabban számomra végig jelen van - egy Ligeti melódia hozzon minket vissza a „valóságba”. 

A szólista, Kokas Katalin beleérző játéka magával ragadta a közönséget. Az előadó személyét mennyire tartja fontosnak, beleszólhatott abba, ki játssza a művet?

B.M.: Kokas Katalin szuggesztív előadása számomra is lehengerlő és csodálatos volt. Biztos vagyok benne, hogy a közönségből senki sem tudta kivonni magát a hatása alól. Mindazonáltal sikerült a formát egy nagy ívként érzékeltetnie és egy pillanatra sem hagyta elkalandozni a figyelmet. Annak ellenére tudta ezt véghezvinni, hogy nagyon kevés ideje volt a darabot megtanulni és - talán mondanom sem kell - rendkívül nehéz a szólista játszanivalója. Szerencsémre volt lehetőségem szólistát választani és mivel már régóta figyelemmel kísérem a művésznő munkásságát, azt éreztem, hogy ő lesz a legmegfelelőbb választás a kompozícióm interpretálására. Mindig volt az előadásaiban valami különös, megfoghatatlan őserő és szakralitás. Máig azt gondolom, hogy a művészek közül ezt csak nagyon kevesen tudják sugallni a közönség felé. 

Az első díj mellett a sokak szerint legjelentősebb különdíjat is elnyerte: a Müncheni Rádiózenekar számára komponálhat, s a művét Eötvös Péter zeneszerző, karmester, a verseny zsürijének elnöke vezényli majd.

B.M.: Az első díj már önmagában nagy meglepetés volt számomra, hiszen 2009-ben, amikor szintén első lettem, nem gondoltam volna, hogy még egyszer első díjat fogok kapni ugyanebben a kategóriában. Az, hogy érdemesnek tartottak különdíjakra is, és ezek közül Eötvös Péter zsűrielnöktől megkaptam az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány által felajánlott különdíjat, mely szerint felkérnek egy nagyzenekari mű komponálására a Müncheni Musica Viva 2015 koncertjére, hatalmas megtiszteltetés. Az pedig, hogy ezt Eötvös Péter vezényletével a Mücheni Rádiózenekar adja majd elő, külön öröm a számomra, így ezt a lehetőséget én is nagyon fontos díjnak tartom. Ugyanakkor természetesen a többi felkérésnek is örülök, az pedig, hogy az Editio Musica Budapest kiadja a darabot, szintén fantasztikus, hiszen nagyon kevés modern darabot adnak ki manapság.

Termékeny alkotó, több műfajhoz, irodalomhoz, színházhoz is kapcsolódik. Mit jelent ez a díj a pályáján, s mit szeretne megvalósítani a továbbiakban? Saját elképzelései nyomában halad inkább, vagy felkérésekre szeret komponálni?

B.M.: Az UMZF díja indított el a pályán és hozott számomra fontos felkéréseket még 2009-ben, ezért bízom benne, hogy a most kapott lehetőségekkel is méltóképpen tudok majd élni. Azt gondolom, nem szükséges különválasztani az ember elképzeléseit és felkéréseit, mivel a felkérésekben kell megtalálni a kihívásokat, és ösztönözni az elmét a víziói megvalósítására. Nem kompromisszumok ezek tehát, hanem lehetőségek és a kreatív gondolkodás ösztönzői.