Ömlesztett nyáreste volt… – Bella Máté – Karafiáth Orsolya: Macskadémon

A Macskadémont a szórakozni akaró nyári közönség számára elsősorban az előadók teljesítménye teszi élvezetessé. Meg persze a színvonalas, de populáris, kitűnő zene, melyet Bella Máté jegyez. Ő nem haknizni kirándult a szórakoztató zenés színházba, hanem a kortárs komolyzene mellett tud alkalmazott könnyűzenét is komponálni (szakértelemmel, tudással, illő alázattal). Kutszegi Csaba kritikája 2022. július 8.     

A Macskadémont elsősorban az előadók teljesítménye teszi élvezetessé a szórakozni akaró nyári közönség számára…Önfeledten szórakoznom kéne, de az előadás első félórájában inkább azon töprengek, miért gondoltuk hajdanán (sokan) azt, hogy a jó színház megváltoztatja az életet, holott ma már napnál világosabb: az élet változtatja meg a színházat.Ez (még) nem kritika a látottakkal szemben, mert lehet, a fenti kis nyáresti gondolatmenet pusztán annak bizonyítéka, hogy valami hiba van a(z én) készülékemben (pl.: még akkor is gondolkodom, amikor a fenekemen nyugodtan ülve, csak szórakoznom kéne); illetve nincs itt semmi gond, mert általában a saját gondolataim engem tkp. nagyon jól elszórakoztatnak.

Nos, keserédesen jól szórakozva, azon gondolkodom az előadás elején, hogy emlékeim szerint nem oly régen még a tipikus szabadtéri szórakoztató nyári esteken is a színházcsinálók arra törekedtek, hogy a kellemességbe némi (legalább lájtos) üzenetet is csempésszenek, pl. valami bölcs derűt, ne adj isten, egy kis óvatos tanulságot. Nem ritkán a habot is megkaptuk a tortára: az előadás végére rájöttünk, hogy amikor a látott, kissé ütődött, csalfa vagy tán csak gyarló hülyéken röhögünk, igazából saját magunkat röhögjük ki (és ezért éreztük úgy, hogy kicsit máris megváltoztunk – és velünk együtt a világ is).

macska3Karafiáth Orsolya / Fotók: Éder Vera / A fotók forrása a Szentendrei Teátrum fb-oldala

Ezzel szemben a Macskadémonnak már a hírverése, aztán később az előadás kezdete is azt sugallja, hogy itt az alkotók pedáns igyekezettel az élet (értsd: a közönség) igényeit igyekszenek kielégíteni (ami önmagában nem lenne baj, hisz szórakoztató műfajról beszélünk), de valahogy fájón kritikátlanul, szolgai módon, eszmétlenül teszik ezt, és ezért sajnos, engem már nehezen tudnak belevonni a játékba (később azért szerencsésen változik a helyzet).

Hogy Karafiáth Orsolya ismert, valamennyire még divatos (indulásakor kortárs-alternatív költő) miért ír nyáresti szórakoztató színdarabot, erről még lehetne egy kisebbfajta, értelmes-tartalmas művészetszociológiai tanulmányt írni, de arra már igazán nehéz magyarázatot találni, hogy a költő miért jelenik meg rendszeresen a színpadon a saját jeleneteit narrálni. Az illetékesek nyilván azt gondolták, hogy a – hol dizőzös dívaszerű, hol mai, önironikusan lúzercsajszerű – költő-celeb megjelenései közönségrétegeket fognak bevonzani a színházba, és ha ez tényleg így lesz, akkor már minden oké is. Nem számít az sem, hogy Karafiáth színpadi jelenléte az előadás szereplőgárdájában kábé olyan művészi értéket képvisel, mintha én két világhírű tenor mellé harmadikként kiállnék a Veronai Arénába Nessun dormát énekelni. De erről nem tehet. Nem színpadi ember, nem tanult játszani, gesztikulálni, poénokat eladni. Márpedig ezeknek az eszközöknek a használatát még az erre született tehetségeknek is meg kell tanulniuk, mert – még ha ez meg is lep egyeseket – a színjátszás szakma (is), mely tanulható.

Nem csak a költő szerző színpadra tuszkolásából következtetek arra, hogy itt előre megfontolt szándékból mindent színpadra ömlesztenek, ami csak egy pillanatra is tetszhet a publikumnak, a darab szerkezete, nyelvezete is ezt támasztja alá. Nem fordulatokkal teli, feszes cselekményt drukkolhatunk végig (ami nem lenne hátránya egy szórakoztató estnek), hanem egy bizarr helyen (egy rémségek piciny házában) szándékosan bizarra komponált jelenetek követik egymást (szerkezetileg úgy, mintha egy novellafüzér vagy egy verseskötet volna), amelyekben szándékosan bizarra rajzolt alakok igyekeznek emelni jelenetről jelenetre – több-kevesebb sikerrel – az érdekesség szintjét. A darab nyelvezetében is egymást követik az ügyes nyelvi lelemények és az arcpirítóan gyenge, elcsépelt beszólások, mintha csak az volna a lényeg, hogy mindegyik az ezt vagy azt igénylő nézőnek bejöjjön.

macska1Szemenyei János és Mester Viktória

Meggyőződésem szerint az élet változtatta ilyenné az elmúlt egy-két évtizedben a hozzáállást a színházi alkotáshoz: a lényeg már csak az, mennyi nézőt tudak bevonzani az előadásra. Teljesen mindegy, hogy a produktum milyen színvonalat képvisel (ez az élet igazsága télen is, nyáron is, kőszínházban és függetlenek befogadóhelyein is), csak a számok számítanak.

De vannak jó híreim is. A színvonalas színészi játék még mindig alkalmas eszköz a közönség becsábítására! És az élelmes színházcsinálók ezt is tudják, és e lehetőséget bolondok lennének kihagyni a pakliból. A Macskadémon színész szereplői is parádésan játszanak, még azok is, akiknek íróilag csak félig-meddig sikerült kibontani a darabban a karakterét. Az előadás másik elismerésre méltó alkotóeleme a zene, beleértve az éneklés színvonalát, amit nem is lehet a színjátszástól elkülönülten szemlélni.                      

Szemenyei Jánosról régóta lehet tudni, hogy amellett, hogy remek színész, ha bármilyen kapcsolatba kerül zenével, abból csak jó sül ki. Parádésan játssza-énekli a Macskadémon címszerepét is, a különböző karakterek közti ki-beugrálást könnyedén és élvezettel – fénysebességgel – abszolválja. Az Orsi szerepét megformáló Mester Viktóriáról eddig csak azt tudtam, hogy minden stílusban kitűnően énekel (csak megemlítem: nemcsak ún. könnyűműfajokban, hanem rangos operákban rangos operaszerepeket is), de olyat még nem láttam, hogy operaénekes ilyen szakértelemmel, kedves közvetlenséggel, karakteresen, de könnyed eleganciával ilyen színvonalas színészi alakítást is nyújtson. Szintén nagyon jó választásnak bizonyult Nádasy Erika Bori néni szerepére. A sok színházi műfajban sokat tapasztalt, a szakma csínját-bínját ismerő színésznő színpadi jelenlétben, játékban, énekben színfoltja a produkciónak.

macska2Mertz Tibor és Nádasy Erika

Mertz Tibor is Máté bácsiként sokoldalú tudással sokadszorra bizonyítja, hogy bármilyen szövegből bármilyen játékmóddal érdekes karaktert tud felépíteni, nehéz elképzelni olyan szerepet, amelyet ne oldana meg nagyszerűen. Mátyássy Bence is számtalanszor bizonyított már kitűnő előadásokban, éneke és játéka sohasem fals, kár, hogy Andrásként kb. csak az előadás felében van színen.

A többi szereplővel is gyakran előfordul, hogy szöveg és akció nélkül elég hosszú ideig „csak úgy” színem kell lenniük. Az egész más színházi területről érkezett, másfajta ízlést képviselő táncos-koreográfus Gergye Krisztián rendezőként olyankor igyekezett segítségükre: meg-megmozgatta őket, megpróbált különös, extravágáns testtartásokat kitalálni nekik.

Az est legnagyobb tanulsága számomra az, hogy az a színházcsináló fektet be jól, aki azt nézi, ki milyen teljesítményre képes, és nem azt találgatja, hogy vajon miért vált jegyet, és mit eszik meg szívesen a néző. Jó minőséget kell feltálalni minden alkotórészben, ahhoz jó darab is kell, jó jelenetekkel, jó mondatokkal. A Macskadémont a szórakozni akaró nyári közönség számára elsősorban az előadók teljesítménye teszi élvezetessé (kíváncsi vagyok, az évadban hány előadást él meg majd a Pinceszínházban). Meg persze a színvonalas, de populáris, kitűnő zene, melyet Bella Máté jegyez. Ő nem haknizni kirándult a szórakoztató zenés színházba, hanem a kortárs komolyzene mellett tud alkalmazott könnyűzenét is komponálni (szakértelemmel, tudással, illő alázattal).          

Macskadémon (Pinceszínház – Gergye Krisztián Társulat – Szentendrei Teátrum) Szereplők: Karafiáth Orsolya, Szemenyei János, Mester Viktória, Mátyássy Bence, Nádasy Erika, Mertz Tibor. Díszlet: Zöldy Z Gergely. Jelmez: Béres Mónika. Zenei vezető: Mihalics János. Rendezőasszisztens: Lévai Ágnes. Rendező: Gergye Krisztián.