Tíz magyar opera, amit érdemes megismerni

Opera-világ: Szubjektív összeállítás a magyar opera napja alkalmából

November 7-én, Erkel Ferenc születésnapján ünnepeljük a magyar opera napját. Lapunknál is szeretnénk megemlékezni erről a nevezetes dátumról, hogy felhívjuk a figyelmet, nemcsak a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót (vagy esetleg még A kékszakállú herceg várát) érdemes ismerni a magyar zenetörténetből, hanem számos kiváló zenés színpadi művet írtak a 19. századtól egészen napjainkig. Szerkesztőségünk szubjektív válogatása következik.

 

Erkel Ferenc: Dózsa György

Kezdjük a sort rögtön az ünnepelttel, ám hadd ajánljunk tőle ezúttal egy kevésbé ismert operát! Szerencsére nem is teljesen ismeretlent, mivel a Dózsa György keresztmetszete 2010-ben már koncertszerűen elhangzott a Magyar Állami Operaházban (erről készült a linkelt felvétel), majd a történelmi események évfordulóján, 2014-ben, nagyrészt azonos szereposztásban egy teljesebb változatot is megismerhetett a közönség, amelyből lemezfelvétel készült. A Jókai Mór drámájából készült opera címszereplője az író korai műveire jellemző antihős-hős, gyarló ember, büszke, meggondolatlan, ám a környezet romlottsága miatt kényszerül bele a hősszerepbe, és emelkedik ki az önző és kicsinyes nemesség közül. Az opera finom lélekrajzzal mutatja meg, hogy miközben a környezete egyre mélyebbre süllyed, Dózsa megtörhetetlenül áll a helyén. Érdekesség, hogy szemben a drámával, a zeneműben nincs másik pozitívan megjelenő férfihős, míg ott az egyik nemesifjú alakja magában hordozza annak lehetőségét, hogy a pusztulás után újra lehet építeni a világot, az opera Dózsa megtisztulásával és megdicsőülésével ér véget.

Goldmark Károly: Téli rege

A különleges hangulatú opera cselekménye egyáltalán nem szorul ismertetésre – Shakespeare kései, azonos című színművének történetét meséli újra –, minden más szempontból azonban nagyon is megérdemli, hogy felhívjuk rá a figyelmet. Az egykoron világhírű, osztrákként és magyarként egyaránt számon tartott zeneszerző, Goldmark Károly operai életművének záródarabja ez az időskori, a kései romantika gazdagon áradó, a legvidámabb pillanatokban is bizonyos mértékig melankolikus hangulatú dallamvilágát bőven felhasználó opera, amely a Sába királynője után a legnagyobb sikert hozta szerzőjének – ám azóta méltatlanul feledésbe merült. Az Operaházban két produkcióban összesen 21 előadást ért meg, utoljára 1936-ban volt látható; a mai közönség (a szerencsére hozzáférhető kottán kívül) csak a Zeneakadémia 2015-ös operavizsgájának rövidített előadásából nyerhetett némi fogalmat a műről. No meg abból az 1980-as, a Magyar Rádióban felvett keresztmetszetből, melyből egy részletet ajánlunk most.

 

Farkas Ferenc: A bűvös szekrény

Ha vígopera, akkor Pomádé! – mondjuk szinte kötelességszerűen, mintha a magyar repertoár nem is tartogatna más vidám pillanatokat. Pedig nagyon is tartogat: Farkas Ferenc 1942-ben bemutatott vígoperája például a Weber és Cornelius nevével fémjelzett hagyományt követi, amikor az Ezeregyéjszaka világába kalauzolja hallgatóit. Hogy a #metoo mozgalom éveiben mennyire aktuális lehet (lehetne) egy olyan opera, melynek női főszereplőjét a darab során mindössze négyen akarják tisztességtelen módon behálózni – nos, ez aligha igényel magyarázatot. Az azonban, hogy ezt a voltaképpen cseppet sem felemelő történetet Farkas Ferenc operája milyen ellenállhatatlan bájjal és eleganciával tárja elénk, már cseppet sem magától értetődő. Ez a miniatűr remekmű érthetetlenül kevésszer került közönség elé: az 1942-es operaházi ősbemutatót követő tizennyolc évben mindössze huszonöt alkalommal – ezt követően, bő félévszázados szünet után, az Erkel Színház díszletraktárában láthattuk újra néhány alkalommal. De készült belőle rádiófelvétel és televíziós produkció is – most az előbbiből idézünk egy duettet.

 

Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony

Vannak irodalmi művek, melyek szinte kiáltanak a zenés színpad után, de alapos átdolgozást kívánnak, mielőtt egy zeneszerző elkezdheti rajtuk a munkát. Ritka kivételként akadnak azonban olyan művek is, melyek eredeti formájukban válnak operai alapanyaggá – ilyen Krúdy Gyula remek egyfelvonásosa, Az arany meg az asszony, melynek nagyszerűségét nem a szerelmi háromszög-történet szokatlan feldolgozása garantálja, hanem a minden egyes mondatot átlengő szecessziós hangulat. A jóformán csak balettkomponistaként (és -karmesterként) ismert Kenessey Jenő finoman megmunkált posztimpresszionista partitúrája nem csak az életműnek, de a magyar zenetörténetnek is kivételes pillanata: nem újító, nem nyelvteremtő – csak zseniális. Az Eiffel Műhelyházban látott tavalyi felújítást megelőzően negyvenkilencszer játszotta a művet az Operaház, 1943 és 1960 között – általában a zeneszerző vezényletével. Egy későbbi televíziós feldolgozás mellett, még a színpadi előadások idejében, két rádiófelvétel is készült a műből – a későbbiből idézzük a darab nyitójelenetét.

Madarász Iván: Lót

Ez az 1985-ös opera alighanem sokakban friss élményként él, hiszen a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó Madarász-estjén Vajda Gergely vezényletével meg lehetett hallgatni, a Pesti Vigadóban tartott koncert Szegedi Csabával a címszerepben igen emlékezetesen sikerült. A mű Karel Čapek Pszeudo-Lót, avagy a hazaszeretet című novellájából készült, mely az Apokrifok című kötetben szerepel. Az újraértelmezett bibliai történetben Lót túl erősen kötődik Szodomához, ezért miután családját kimenekítette, ő maga visszatér, hogy osztozzon lakóinak sorsában. Míg a novellában végig Lót beszélget az Úr küldötteivel, az opera még számtalan izgalmas karaktert fest elénk, a frivol Lótnét, a szende, illetve a tűzrőlpattant leányokat, mellettük pedig a kéjvágyó vagy éppen érdekember szodomaiak társaságát. A repetitív muzsika a drámai erejű kórusrészekkel vérfagyasztóan festi a pusztulás képeit, miközben Lót szólamán keresztül az egyéni vívódás lélektani fokozatait is végigkövethetjük. Az operából elérhető lemezfelvétel, amelyen a bemutató idejének vezető énekesei működnek közre.

 

Vajda János: Az öt kenyérről

Fura egybeesés, hogy ez a bő húsz évvel későbbi opera szintén Karel Čapek Apokrifok kötetének egyik novellája alapján készült. Az irodalmi és a zenemű is egyetlen monológra épül, egy Jézus-korabeli pék meséli el az evangéliumba foglalt eseményeket (a Budapesti Fesztiválzenekarral tartott ősbemutatón Fekete Attila énekelte az ő szólamát). Különösen izgalmas a szövegben és az opera zenéjében, ahogyan végigkövethetjük, hogy egy alapvetően nem rossz szándékú, bár kicsit korlátolt és általánosan elterjedt emberi gyarlóságokkal rendelkező férfi, aki még érdeklődne is a krisztusi tanítás iránt, hogyan lesz egyre ellenségesebb egy ilyen összefüggésben szinte banálisnak tűnő eset miatt. A pék érdekét ugyanis sérti a csodás kenyérszaporítás, veszélyeztetve érzi a megélhetését, hiszen mi lesz ővele, ha eztán amúgy is bármikor lehet kenyérhez jutni? Félelmetes látni, hogy egy olyan hétköznapi ember, amilyennel nap mint nap találkozunk, hogyan jut el a pontra, amikor őrjöngve követeli egy embertársa halálát. Ebből a szempontból az opera még erősebb, mint a novella, mivel ott nem csupán önidézet szerepel („azt fogom kiabálni: Feszítsétek meg!”), hanem a mondatok valóban elhangzanak, és sokáig ott maradnak a levegőben.

Fekete Gyula: Excelsior!

Néhány hete épp Liszt Ferenc születésnapja alkalmából került szóba ez a szűk évtizeddel ezelőtt rendkívüli népszerűségre szert tevő kortárs opera, amire a bemutatót követően egyre több és több ember volt kíváncsi, hogy aztán az utolsó előadás valóságos ünneplésbe forduljon. A mai napig sokan őriznek szép emlékeket a produkcióról, ideje hát egy kicsit ismét beszélni róla! A zeneszerző életének egy epizódjára – meghiúsult házasságára –épülő darab szerethető humorral mutatja be a Liszt körül kavargó figurákat, a temperamentumos nőket, a cseles inast, Spiridiont, a nemi bizonytalanságokkal rendelkező pápát, még az ördögi kardinális is leginkább a mesék főgonoszaira emlékeztet. Mindehhez a középkorú Liszt tenor hangon megszólaló vívódásai és a prózában beszélő idős Liszt már bölcsebb és megbékélt kommentárjai csatlakoznak. Bár az előadás egészéről készült felvétel, amit leadott a televízió, pillanatnyilag csak részletek érhetők el belőle. Létezik ugyanakkor egy Excelsior!-szvit is, amit néha szerepel koncertek műsorán.

 

Bella Máté: A tavasz ébredése

A 2012-es operavizsga talán az első volt abban a sorozatban, amelyben fiatal zeneszerzők írtak műveket az operaszakos növendékek számára. A Wedekind gyermektragédiája alapján készült darab aztán nagy karriert futott be, Almási-Tóth Andrásnak (talán az összes közül a legszebb, poétikus és mégis zsigerileg ható) rendezése két felújítást ért meg, a 2015-ös CAFe Budapest fesztiválon, majd 2017-ben az Opera magyar évadában újra színre került, és megjelent az intézménynek magyar operákat közreadó sorozatában is. Ha nekifogunk, hogy lemezen hallgassuk meg a művet, azzal szembesülünk, hogy ez a színpadon kiválóan működő darab így is megállja a helyét, értékes, lebilincselő zenét hallhatunk, persze nem azt a vasárnap délutáni kávézáshoz valót, hanem a kamaszok tragédiájához illően kegyetlent és drámait. A mű ugyanakkor nem marad adós a tragédia filozófiai rétegével sem, a társadalomkritikai vetület (a felnőttek a saját frusztrációikkal teszik tönkre a gyerekeket) jó és rossz, lázadás és beilleszkedés, igazság és hazugság örök szembenállásának fényében jelenik meg. Szerencsére teljes videofelvétel is elérhető a 2015-ös előadásból, jól érthető szövegmondással, úgyhogy azok is megismerhetik a darabot, akik az elmúlt alkalmakkor lemaradtak róla.

 

Eötvös Péter: Az Aranysárkány

Napjaink legismertebb magyar operaszerzőjének több művében is akad példa igen kegyetlen eseményekre: gyilkosság, bántalmazás, bosszú, leszámolás, az inkvizíció tevékenysége… Mégsem szól egyetlen operája sem olyan leplezetlenül az emberi nyomorúságról és kiszolgáltatottságról, mint a Németországban élő kínai vendégmunkások történetéről írott Az Aranysárkány. Az ilyen nevű étteremben dolgozó kisfiú naiv látásmódján keresztül feltárul a teljes kilátástalanság világa, azoknak a gyökerektől megfosztott embereknek az élete, akiknek saját közösségüktől elszakadva, egyedül kell szembenézniük a legnagyobb nehézségekkel. Közben pedig A tücsök és a hangya meséje az emberi brutalitás soha véget nem érő voltára hívja fel a figyelmet, míg végül egy váratlan fordulattal kiderül, hogy a két történet valójában egy, hatalmon lévők és a nincstelen szembenállásának örök meséje. A darabot a magyar közönség tavaly a miskolci Bartók+ fesztiválon hallhatta, sajnos teljes felvételt nem tudunk linkelni, az érdeklődők egy német előadás traileréből kaphatnak ízelítőt a műből.

 

Vajda Gergely: Fuharosok

Listánk legújabb darabját még csak igen kevesen hallhatták élőben, mivel a bemutatóra idén márciusban, a korlátozások kihirdetésekor, már csökkentett nézőszámmal került sor. Szerencsére az előadásról készült felvétel, így mostanra a jelenlevő száz embernél többen is megismerhették. Persze azért reméljük, hogy amint rendeződnek egy kicsit a körülmények, látható lesz még, és a koncertszerű ősbemutató után egy szcenírozott előadásra is sor kerül. Az Esterházy Péter szabadversszerű kisregényéből készült monoopera egyetlen szereplője a kiskamasz Zsófi, akinek nővé érése, a nemiségre való rácsodálkozása és első vonzalmai mitikus fényen keresztül jelennek meg. Ahogyan az irodalmi mű is helyet hagy számos, akár egymásnak ellentmondó értelmezésnek is, az opera hasonlóan összetetten és helyenként talányos módon tárja elénk a kislány visszaemlékezéseiben megjelenő, végül megerőszakolásába torkolló történetét. Az Esterházy-regény sajátosságainak megfelelően a zenében is számos utalás, idézet hangzik el, néha jól felismerhetően, máskor belesimulva a darab hol fénylő és elragadtatott, hol groteszkül karakterizáló saját zenéjébe. A bemutatón az UMZE Kamaraegyüttes működött közre a szerző vezényletével, az egyetlen szerepet Molnár Anna énekelte.