Karafiáth Orsolya: „Mindig magamból dolgozom”

Az Operettszínházban bemutatott A Macskadémon című darabjához a fogyókúrája és a macskája tekintete adta az alkotói muníciót. Az interjút Spilák Klára készítette.

A Budapesti Operettszínház március 16-án és 17-én mutatta be Karafiáth Orsolya és Bella Máté A Macskadémon című albérleti revüjét. A darab a Madách Színház musical pályázatára íródott, ahol a harmadik díjat szerezte meg 2010-ben. Ezt követően felolvasó színházi formában vendégeskedett Gyulán és Szentendrén is, de most első alkalommal készült belőle színházi előadás. A két szerző a Kálmán Imre Teátrumban megtartott ősbemutató kapcsán mesélt a mű születéséről, a közös munkáról, elrajzolt karakterekről, furcsa zenei pillanatokról, és arról, hogyan démonizálunk dolgokat. 

Ki talált meg kit?

Bella Máté: Tudni kell rólam, hogy nagy Karafiáth Orsolya rajongó voltam, és vagyok. Nem ismertük egymást személyesen, ezért egy közös ismerősön keresztül kerestem meg őt, hogy mit szólna hozzá, ha a Madách színház musical pályázatára közösen írnánk egy művet. Elvállalta, sőt, azt mondta, van is egy nagyon jó ötlete. 

Karafiáth Orsolya: Igen, akkor már dolgoztam egy regényen, ami később meg is jelent A házikedvenccímmel, az lett az alapja a színdarabnak, és készen volt két dalszöveg is, a Macskadémon nagy száma és a fogyókúrás dal. Mindig magamból dolgozom, és épp akkor a fogyókúra volt a központi témája az életemnek… És tudod, miért volt meg? Nemrég megtaláltam az eredeti verzióját. Mert felkértek egy játékra. Kardos Horváth Jani Szalai Éva című számára kellett írnom egy másik dalszöveget. Ha megnézed, az egész szerkezete teljesen behelyettesíthető a Szalai Évára. 

Bella Máté: Az a dal nem igazán négynegyedben van, olyan bonyolult a ritmikája… 

Karafiáth Orsolya: Kardos Horváth Jani tehet róla… De visszatérve. Először egy szinopszist kellett leadni, az könnyen elkészült, mert nagyjából már megvolt az alap sztori. 

Bella Máté: És leadtunk hat-hét dalt. 

Karafiáth Orsolya: Nem, csak hármat. Nagyon lassan dolgoztam, emlékszel? Amikor megvolt a szinopszis, kicsit úgy éreztem, megvan az egész, és valahogy nem volt kedvem tovább csinálni, de aztán túllendültem rajta és csak elkészültünk. 

Honnan jött a darab illetve a regény ötlete?

Karafiáth Orsolya: Volt egy macskám, akit Rigónak hívtak épp úgy, mint a darabbeli cicát. Nem volt jó természetű, és sokszor, ahogy a szemébe néztem, olyan volt, mintha egy ember nézett volna rám. Miatta kezdett foglalkoztatni ez az egész gonosz, démoni macska kérdéskör. Nagyon érdekelnek a keleti legendák, és akkoriban került a kezembe a Hulladémon című könyv, amiben tibeti mesék vannak. Azt gondoltam, hogy ez nem lehet a véletlen műve.

Általában mindig mást hibáztattam magam körül, és ezzel a legtöbben így vannak. Azt mondjuk, emiatt rossz az életem, vagy amiatt nem jó. Démonizálunk dolgokat. Közben magunk építjük fel azt a rengeteg borzalmat, ami körülvesz minket. Innen jött az egész ötlet, erre épült fel a történet. Persze attól, hogy ezt tudja az ember, még nem feltétlenül lesz könnyebb. De a darab is mutatja, hogy nincs megoldás. Kicsit kifordítva arról szól, hogy az élet szörnyű, de közben sokszor szörnyen jó. 

Hogyan dolgoztatok együtt?

Bella Máté: A legklasszikusabb módon: elkészült a versszöveg, és azt zenésítettem meg. A popzenében manapság gyakran dallamra írnak szöveget, de miután Karafiáth Orsolya élő klasszikus, úgy is nyúltam hozzá. 

Karafiáth Orsolya: Kivéve a Folyékony bluest, mert az a zene megvolt neked. 

Bella Máté: Igen, azt a számot nagyon szerettem, és te beleegyeztél, hogy írsz hozzá szöveget. 

Karafiáth Orsolya: Máté nagyon jó partner volt. Már az elején tudtam, hogy 13 részből fog állni a darab, 13 dallal. Az a bajom, hogy mindig sokkal-sokkal hosszabbat írok, mint kellene, mindent túlírok. Máténak jó ötletei voltak, tök jó érzékkel vagdosta le a feleslegeket. 

Bella Máté: Ez nem a klasszikus végigénekelt, hanem egy betétdalos musical, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy 13 zárt szám van benne. Itthon kevésbé játszanak ilyen típusú darabokat, de például ilyen a West Side Story, vagy több Stephen Sondheim musical is. Alapból volt egy elképzelésem, hogy milyen formákban szeretnék bizonyos dalokat megírni. Volt, amikor ez egyezett Orsi ízlésével és volt, amikor kevésbé, akkor megpróbáltam úgy átalakítani, hogy tetsszen neki. 

Karafiáth Orsolya: Mindig tetszett. Bár tényleg elég pontosan tudtam, hogy mit akarok, Máté zenéjével mégsem sérült egyik ponton sem, amit kitaláltam, csak jobb lett. 

Könnyű volt Orsi szövegeire megírni a dalokat?

Bella Máté: Alapból nagyon nehéz songokat írni. A színházi dal írásához rutin kell, az nem megy elsőre. Érezni a dramaturgiát, illeszkedni és nem kilógni az egészből. Az volt a szerencsém, hogy az Alföldi-érában a Nemzeti Színházban rengeteg előadáshoz komponáltam zenét. Amikor 2010-ben jelentkeztünk a pályázatra, már 50-60 dal hevert a fiókomban. De az borzasztóan jó volt, hogy Orsi szövegeit nagyon könnyen lehet megzenésíteni. A karakterek rögtön világosan kirajzolódtak belőle, és akkor a nagyon rövid idő ellenére a zenei világ is gyorsan megszületett. Az is egyértelmű volt, hogy a szövegek groteszk zenét kívántak.  

Milyen stílusokban írtad meg a számokat?

Bella Máté: Sok minden hatott rám írás közben. A különböző szereplőknek nagyon egyéni a zenei világa. András karaktere Kurt Weil zenei világát hordozza, Orsié a West Side Storyét, Máté bácsi egy dzsessz band, Bori néni pedig a magyar nótát és a Lehár féle operett világot képviseli. Maga a Démon a nagy klasszikus musicaleket idézi, mint Az operaház fantomja. 

A rendező, Göttinger Pál azt nyilatkozta, hogy nagyon ravasz a dallamvezetés, mert azonnal ismerősnek tűnik, de aztán valahogy mindig van benne valami csavar.

Bella Máté: Amikor nyolc évvel ezelőtt komponáltam, még egyetemi hallgató voltam, pont az volt a kihívás, hogyan tudom az egészet úgy csűrni-csavarni, hogy bár a musical műfaji sajátságai felismerhetőek legyenek, mégis nagyon fura zenei pillanatok legyenek a dalokban mind ritmikailag, mind metrikailag, mind harmóniailag. Persze mihez képest... A klasszikus musical tradíciókhoz képest igen, a kortárs zenei tradícióhoz képest egyáltalán nem furcsa. Egyébként nagyon sokat tesz hozzá a hangszerelés, amit Csengery Dániel kollégám készített el a színház számára. 

A szöveg skiccszerűen felrakott jelenetek sora.

Karafiáth Orsolya: Én mindig így dolgozom. Az összes munkám kis részekből áll össze. Nekem a szerkezet a legfontosabb és utána abba rakok bele olyan részeket, amik önmagukban is megállják a helyüket. Regényt is, versciklust is úgy írok, hogy minden egyes rész külön is értelmezhető legyen. Ha A Macskadémont nézzük: a barátnő látogatása, a szerelő, az orvos, a tengernagy, mindegyik egy kompakt kis sztori. Ezért is tetszett, hogy Máté mindenhez külön zenei világot talált ki. Valahogy úgy képzelem el, hogy a kis fragmentumok a végén össze tudjanak állni egy darabbá. Nekem mindig ez az egésznek a tétje. Tehát, igaz hogy epizodikus, meg kicsit anekdotikus, de a végén csak-csak egy egész lesz.  

Erősen elrajzoltak a figurák, tipizált karakterek jelennek meg a színpadon.

Karafiáth Orsolya: Szeretek skiccelni és úgy megformálni egy karaktert, hogy bárki ráismerhessen. Mint a karikatúra. Az Orsi mondjuk alapvetően magamból kiindulva íródott, de a generációm csomó csaja lehet. Nyilván nincs olyan asszony, mint az a szörnyű Bori néni, akinek szegény nagymamám volt a mintája, de pont ezekkel a nagyvonalakkal felrajzolva bárkivel beazonosítható, aki egy kicsit is smucig vagy rosszindulatú.

Úgy gondolkodtam az egészről, mint egy kis makettről és egy apró gonosz bábszínházról. A könyvet is, ami ebből készült megtartottam egy felületen. Szeretem, amikor a néző vagy az olvasó saját maga társíthatja hozzá a gondolatait, az érzéseit, amikor szabadon asszociálhat. Ez alapvetően egy szórakoztató darab, ami felvillant elég súlyos problémákat, mint az alkoholizmus vagy a depresszió, de nem a problémákat akarja kitenni a kirakatba, hanem azt, hogy igenis, lehet nevetni magunkon. De persze ha kicsit mögé nézel, azért megzavarja az agyadat.