Az opera él, köszöni, jól van

Popzenei attitűd, rendezői instrukció Facebookon: az opera él, és köszöni, jól van. Két fiatal zeneszerző első operájával vizsgáztak az énekesek a Zeneakadémián. Csepelyi Adrienn interjú 

„Operát írni egyszerre nehéz és könnyű is – mondja Solti Árpád zeneszerző. – A szöveges műfajok megszabják a formát, a darab hosszát, a zenének bizonyos mértékig alkalmazkodnia kell. Ilyenformán könnyű, hiszen kijelöli a saját határait. De ugyanez a nehézsége is: míg a hangszeres műfajoknál a saját fantáziánkra hagyatkozunk, itt sok a kötöttség. A La violetta esetében csak úgy kaptam meg a megzenésítési jogokat, hogy ugyan húzhatunk az eredeti szövegből, de nem írhatjuk át azt.” Solti kiemeli, hogy Molnár Ferenc valóságos nyelvvirtuóz volt, így gondosan kellett ügyelnie arra, hogy ne sikkadjon el a szöveg humora. Sikerült: a Zeneakadémia közönsége – operaelőadáson amúgy elég szokatlan módon – szinte végig fennhangon röhögött.

Az első opera mérföldkő a zeneszerző életében – bólogat Bella Máté zeneszerző, aki Wedekind A tavasz ébredése című gyermektragédiáját zenésítette meg. Mindkét komponista egyfelvonásosának librettóját Almási-Tóth András, a Zeneakadémia színpadijáték-tanára jegyzi, egyben ő a rendező is. A két darab azonban ennél nem is lehetne különbözőbb: Bella műve nyers és mellbevágó, Solti felhőtlen nevetést garantál.

„Az opera időkezelése egészen sajátos – magyarázza a zeneszerző. – Félóráig lehet énekelve haldokolni egy golyóval a szívben. A musical ehhez képest valós időben zajlik. A La violetta a Broadway-musicalekkel, illetve a Poulenc-féle francia zenés színházzal rokonítható. Ez egy posztmodern mű rengeteg zenei idézettel, zeneirodalmi utalással, sokféle stílussal.” Bella Máté műve ezzel szemben absztrakt, különálló, felcserélhető jelenetekkel dolgozik. „A mű írásakor hatott rám az Adams-féle amerikai minimalista opera és Sztravinszkij neoklasszicista műve, A léhaság útja is. Súlyos kérdéseket fogalmazunk meg: mit tud kezdeni a társadalom a szexualitással? Miért vagyunk prűdek?”

Bella korábban a Vígszínház és a Nemzeti Színház darabjaihoz is írt már kísérőzenét, mint mondja, ezt a színpadi tapasztalatot felhasználva született meg első operája 2013-ban. „Az opera összművészeti műfaj. A kottapapír fölött üldögélve nehéz megálmodni, hogy a leírt zenei struktúra miként működik majd színpadon, így rengeteget számít, hogy az Alföldi-érában, illetve Eszenyi Enikő színházában megszerezhettem a gyakorlati rutint.” Bella inkább kamarazenei komponistának vallja magát, ugyanakkor kiemeli: egy zeneszerző karrierét a megrendelések is nagyban alakítják, hiszen, ha egy műve jól sikerül, azután ilyen típusú felkéréseket kap majd. „Nagy dolog, hogy a 2012-es premier óta már harmadszor kerül színre A tavasz ébredése. A kortárs opera költséges, időigényes műfaj, a bemutató után gyakran harminc évig pihen a mű a fiókban. Nekem meg lassan ez a legtöbbet játszott darabom – nevet a szerző.

Solti Árpád úgy gondolja, az, hogy ő maga ütőhangszeres, nem jelenik meg túl szignifikánsan a zenéjében. „Legfeljebb úgy, hogy más hangszereknél nem feltétlenül megyek el a falig, míg az ütősökkel vagy a zongorával bátrabban bánok. És empatikusabb is vagyok, mivel tudom, hol vannak a határok.”

Solti szerint rettentő fontos, hogy a pályakezdő énekesek, muzsikusok kortárs darabokban próbálják ki magukat: „Nagyon szeretjük Puccinit, csak nem tudunk vele kommunikálni. Nem tud írni Facebook Messengeren, hogy figyi, ennek a lánynak túl rövid a szerepe, nem tudom leosztályozni, nem írnál még hozzá valamit? A La Violettánál ez megtörtént…” Bella Máté szerint talán meglepő, de ő igenis merít popzenei tapasztalataiból is. „A kortárs komolyzene élő műfaj: nem a YouTube-on vagy Spotify-on kell hallgatni, hanem koncerten, ahol az előadó, a szerző és a befogadó között megteremtődik valamilyen viszonyrendszer. A pop ennek az ellenkezője: a YouTube-on és a rádióban kell működnie. A jó popdalt egy másodpercnyi részletből is felismerem. Ezt az attitűdöt használom a komolyzenében is: akármilyen zajos, torz hangszíneket használok is, legyen a műnek karakterisztikája.”

Vajda Gergely, az est karmestere láthatóan élvezte a két kortárs mű jelentette feladatot. „Almási-Tóth András hosszú évek óta vezet egy nagyon aktív, élő, és izgalmas műhelyt a Zeneakadémián – mondja a nemzetközileg is elismert dirigens-zeneszerző. – Örömmel jövök, amikor hívnak. Karmesterként mindig izgalmas, amikor különféle stílusokban próbálhatom ki magam. Mind a Bella-, mind pedig a Solti-opera egy-egy külön világ, s mindkettőbe jól esik “beköltözni”. Fiatal operaénekeseknek fontos, hogy élő szerzők jelenlétében, élő színházat csináljanak, különböző stílusú karmesterekkel és már befutott kollégákkal együtt dolgozva.Ennél jobb felkészülés nem is kell a való életre. Mindazt pedig, amit egy kortárs operában megtanulhatnak –színpadi mozgást, odafigyelést, stílustól független zenei jelenlétet – más stílusú művekben és próbaénekléseken is kamatoztathatják.”