Beyoncét is meg kell hallgatni

Bella Máté a Nemzeti Színházban megtanulta, hogyan lehet tapsos zenét írni

Bella Máté zeneszerző még be sem fejezte a Zeneakadémiát, de idén már Alföldi Róbert Ármány és szerelem rendezésének zenéjét komponálta, és legfiatalabb döntősként megnyerte az Új Magyar Zenei Fórum versenyét is. Filozófiája szerint minden stílusban képben kell lenni, ezért Beyoncé új albumát is meghallgatja – legalább egyszer.

– A versenygyőzelemnek köszönheti Alföldi Róbert felkérését?

– Közvetve igen: ha nem nyerek, biztos, hogy nem említik meg Alföldinek a nevemet. Az is nagy dolog volt, hogy így az UMZE eljátszotta a versenyre írt darabomat, a Chuang Tzu’s Dreamet, amelyet egyébként nem adott volna elő ilyen nagy presztízsű zenekar. A verseny egyik díja ráadásul egy saját szerzői est, ez pénteken lesz a Francia Intézetben.

– Az Ármány és szerelemhez a kortárs mellett úgynevezett alkalmazott zenét is szerezhetett. Nem volt nehéz hirtelen átlépni ebbe a világba?

– Némi tapasztalattal rendelkeztem már ezen a téren, de ez csak a harmadik alkalom volt, hogy színházi darabhoz komponáltam. Sok időm nem volt ilyesmiken töprengeni, mert Alföldi egy hetet adott nekem, úgyhogy reggeltől estig írtam. A színház teljesen másként működik: a végére az volt a benyomásom, hogy ott csak két dinamika létezik, hangos és halk. Szokatlan volt az is, hogy az én zenémhez igazították hozzá a szöveget. Ami lehet jó is, de nem voltak támpontjaim. Az olyan instrukciókra sem voltam egészen felkészülve, hogy az egyik rész legyen például tapsos.

– És tapsos lett?

– Igen, tapsoltak, de hogy mitől, arról fogalmam sincs. Örülök, hogy sikerült, meg annak is, hogy belevágtam, mert megérte: a próbák alatt úgy éreztem magam, mintha ott dolgoznék a Nemzetiben. A büfében együtt ihattam a kávét Kulkával és a többi színésszel, és amikor megszólalt a hangosbemondó, hogy engem várnak, az elég jó érzés volt – kár lenne tagadni.

– A színház mellett sok időt tölt zeneszerzőkkel is. Mi a jellemző erre a komponistagenerációra?

– Már némi nemzetközi rálátásom is van a szakmára, több külföldi fesztiválon is jártam, a múlt hónapban például Amszterdamban. A legújabb trend az, hogy klasszikus hangszereket torzítanak el úgy, hogy valamilyen hangszedőn keresztül a laptopba irányítják a hangot, amit aztán a processzor élőben konvertál. Mivel utána az eredmény hangfalakon szólal meg, felszabadultak a hangerőkorlátok. Ezt, mondhatom, ki is használták a kollégák.

– Egyébként van valamilyen lényegi különbség a hazai és nyugati kortárs zene között? Le vagyunk maradva?

– Nem mondhatnám, sőt én úgy éreztem, hogy az a fajta klasszikus oktatás, amelyet mi a Zeneakadémián megkaptunk, előnyünkre vált. Pár éve még nem értettem, hogy miért kell nekem menüettet, meg fúgát írni a stílusgyakorlatórára, de ez egy olyan arányérzéket fejleszt ki bennünk, amely például a hollandoknál nem volt meg. Gyakran túl hosszú vagy túl rövid darabokat írtak, és nem tudták jól időzíteni a hatásokat.

– Ha már a hatásoknál tartunk, szerzeményeiben nem riad vissza attól, hogy a kísérletezés mellett az érzelmekre is hasson.

– A hatásosságot és a hatásvadászatot nem szabad összekeverni. A hatásvadászat mindig olcsó, és ezt a laikus is könnyen észreveszi. Igen, szeretnék hatásos lenni, de korántsem vagyok akkora zseni, hogy pontosan tudnám előre, egy adott zenei szerkezettel mit érek majd el. De az biztos, hogy a kortárs zenének nyitnia kell a közönség felé is, és nem szabad magába zárkóznia.

– És merre lehet nyitni?

– Szerintem minden zenei stílust ismerni kell. A popzenében is képben kell lennem, ezért, ha kijön egy nagy hatású album, legyen az Britney Spears vagy Beyoncé, azt is meghallgatom. Legalább egyszer. Nem azért, mert szeretem, hanem mert a popzenében éppen ez történik. Azt hiszem, ezzel az elgondolással szinte egyedül vagyok a szakmában, és néhányan meg is rökönyödnek majd ezen, de nekünk, zeneszerzőknek nagyon fontos, hogy minél többféle zenével találkozzunk. Minden zenei élmény, ha nem is közvetlenül, de leszűrődik a saját szerzeményeinkben is.

– A szerzői estjén mire számíthatnak majd a hallgatók?

– Extrém, de nem sokkoló hangzásokra, és Magyarországon még soha sem hallott megszólaltatási módokra. Az egyik művész például egyszerre két klarinéton játszik majd, amiről, ha nem látom a youtube-on, nem is gondoltam volna, hogy lehetséges. A műsorba csak verseny-, és közönséggyőztes darabok kerültek be, többféle műfajból, például színházi dalok, és kamaraművek, illetve egy ősbemutató.

 

Lorenz Péter

forrás: Népszabadság Online

2009. december 4.